Szülinapi ajándék

Irtózok a művirágoktól. Miért a mű, amikor ott virít az eredeti, az illatos, kecses és utánozhatatlan? Szkeptikus voltam a mai nappal kapcsolatban.
A tanfolyam második órájában történt. Gyúrtam, nyújtottam az anyagot, formáztam és éreztem ahogyan elhalványul a külvilág és lecsendesedik minden. A hírportálokon záporoznak a hírek, több posztot is feltettek ebben a két órában, most nem érdekel. A telefonom is néma, a világ számomra most békésen forog a tengelye körül.
Az ujjaim között lágyan alakulnak a szirmok, gyönyörködtet milyen szépre sikerül az erezete. Csak azt érzem, hogy meg akarom ismételni. Kibontakozik pár perc múlva a rózsabimbó. Az ablakon éppen átszűrődő fény megvilágítja először a bimbót, majd végig kiséri a sziromrendet. A színezés…. a bőség zavarával küszködök, már sok rózsát láttam, szedtem és még csokrot is kötöttem, de sohasem mentem ilyen közel egyikhez sem. Talán nem volt erre időm, vagy még inkább nem érdekelt. A közepe sötétebb, az biztos, de nem tudom eldönteni, hogy a szirom alja sötét és a széle világos vagy éppen forditva? Kutakodok a gondolataim között, és a mindennapi problémák mellet ez a kérdés már egészen nevetséges.
Mikor is gondolkodtam utoljára egy számomra ennyire felesleges dolgon? Talán gyermekként tettem fel hasonló kérdéseket. Hiszen a felnőtteknek a rózsa csak úgy van, a megválaszolandó és elgondolkodtató kérdések többnyire pénzről, posztóról, paripáról, meg a család ügyes-bajos dolgairól szólnak. Most azon csodálkozom, hogy felnőttként már nem tudok úgy rácsodálkozni.
Izgulok, hogy szép lesz-e, amit kitaláltam, meg tudom-e festeni olyanra amilyenre akarom. A halványrózsaszín alapon van egy kis zöld folt a szirom alján, a szirom széle egy sötét rózsaszín vonallal fejezi be az ívet. A puha szőrű ecsettel még nem festettem, egyáltalán semmilyen ecsettel nem festettem mostanában. A porfesték befogja az anyagot, én alakítom, hogy lágy esésű, vagy határozott vonal legyen. Mennyi lehetőség, és én erről eddig nem tudtam!
Az oktató szól, hogy vegyünk levegőt is alkotás közben. Egymásra nézünk, mi, akiket beszippantott a rózsagyár és nevetünk magunkon, mert nem ittunk, nem ettünk és tényleg, szinte levegőt se vettünk. Együtt és mégis külön-külön átéltünk valami nagyszerűt.
Én alakítottam, színeztem, az enyém. A lányomnak adom, ma van a születésnapja. Egyedi ajándékot akartam, és úgy tűnik sikerült. Ezt megcsináltam!
Már a következő rózsa foglalkoztat. Másképp gondolok a rózsámra, fel sem merül, hogy művirág lenne, ez belőlem nőtt ki, én gondoztam ma pár órán keresztül, és kinyílt a kezeim között.
Benned is nyílik egy rózsa? Gyere mutasd meg!